"Ha ablakunkon kihajolva várjuk emberünket, akkor

kicsikét mégiscsak kicselezzük az időt, mert egy pillanattal

előbb vehetjük észre. Hát még, ha az utcasarkán lessük,

hogy jön-e már.

De meddig mehetünk elébe egy életen át?"

(Ancsel Éva)

Túrmezei Erzsébet:Az alkalom
Jön... elmegy... többé nem látod soha.
Szobádba száll, mint csillogó madár...
s ha nem csukod be jól az ablakot,
huss, odafönn a kék magosba jár.
Úgy csillan meg, mint napfelkeltekor
a réten villogó gyémántszemek...
s ha meg nem látod, percek múlva már
fűszálakon csak fájó könny remeg.
És neked már csak fájó könny marad
befátyolozni vétkes, vak szemed.
Nem adtad akkor... most már nincs kinek.
Nem tetted akkor... most már nem lehet.