"A nevükre aranyos napfény

Ragyogja be mindig a lelkem.

Sokszor-szokszor gondolok rájuk,

S mindig mosolyos dallal telten.

És mindig újak énnekem.

Sokszor, mikor ködös az alkony,

Sokszor, mikor könnyes az este:

Suhogva bont szárnyat a lelkem

És suhanón száll messze-messze.

Olyankor hozzájuk megyek."

/Sík Sándor-Emlékezés az otthoniakra/