Túrmezei Erzsébet: Ádventi éjszaka

Fehér hótakaró,

ezüst fénytakaró,

valót eltakaró.

Mintha nem volna más,

csak ez a ragyogás:

titokzatos, csodás.

Nincsen se hang, se zaj,

nincsen se seb, se baj,

se sóhajtás, se jaj…

Se bűn, se szenny, se sár,

se kín, se könny, se kár,

csak hó és holdsugár.

Hiszen így volna jó.

De nem ez a való.

Csal a fénytakaró.

Alatta szenvedés,

szenny, sár… elfödni és

elrejteni kevés

a hó és holdsugár.

De Valakire vár

A holdfényes határ.

S ez az ádventi, mély,

havas és holdas éj,

titkot tud: Jön!… Ne félj!