Mk 4, 35-41

Jézus: "Keljünk át a túlsó partra." -'persze, jól hangzik, kirándulás az Úrral, gyerünk, na' de: héj, időt, ez nem olyan rész, amit annyira szeretünk hallani. nem tetszik, hogy a Sátán kikéri Jóbot, s az Úr megengedi, nem tetszik, hogy Jézus azt mondja, hogy szálljunk be, menjünk át, s amint megcselekszik, amit mondott, belefutnak egy viharba... Mást szeretnénk hallani, s sokszor más kép él a fejünkben: 'persze, megteszem, amit mondasz, menjünk, be a csónakba, s aztán figyeljük, ahogy Isten gyengéd szele belekap a vitorlásba, s Isten vezet minket. megyünk előre, átvitorlázunk a másik oldalra.nekünk csak a kormányt kell fogni, gyönyörű napos idő, a szellő fújdogál, s a jegesteámat szürcsölgetem...' ¤ A Sátán nem engedi, hogy a vitorlákat csak úgy dagassza a szél. Mi történik, ha azt tesszük, amire az Úr kér, s egyszercsak egy viharban találjuk magunkat? ¤ Érdekes, hogy ki hogyan reagál a viharra. A tanítványok bepánikoltak, 'hát nem látod, Uram, hogy éppen haldoklunk?'. ezek az emberek értettek a hajózáshoz, valszeg ekkorra már minden tőlük telhetőt megtettek. S Jézus? Szeretem ezt a képet, odakint tombol a vihar, s Ő békésen alszik. S mikor felébresztik, semmi aggódás vagy ráfeszülés, egyszerűen: "Halgass el, némulj el!" Milyen hatalmas Istenünk van!:)¤ Jó tudni, hogy a vihar kellős közepén is lehet békességünk, az a békesség, mely "minden értelmet meghalad".(Rod Thomson gondolatai alapján) ¤¤¤ Évnyitó: '"Legyetek a reménység emberei!"'(atyi), aztán a dékán úr ünnepi beszéde, 'végül én is egy idézettel zárnám - 3-4 másodperc feszült csönd- "Ne féljetek!" ' s kacsint egyet a 300 emberre...:).