Minden-mindent noteszelek. Szeretek írni és félek, hogy elfelejtek. Van sulis notesz, játékos notesz, receptes notesz, igés notesz, idézetes, bibliaórás, kérdéses stb.. A blog is egyfajta notesz. Miért jó az, ha leírok dolgokat? miért jó lementeni dolgokat? szavakat, gondolatokat, ötleteket, érzéseket. Miért fényképez az ember, mért akarja megőrizni a pillanatot? ¤ abbahagytam a naplóírást (legalábbis egy időre biztos), s félek, hogy túl személyes lesz a blog, pedig indulásakor az egyik alapvető elhatározás az volt, hogy ne legyen, csakis idézetek. de mivel más nem jut mostanában eszembe, vagy ilyeneket írok vagy semmit...:). ¤¤¤ Tanulni. Áldás és hála. Néha az az érzésem, hogy nem is érdemlem meg és Isten túl sokat lát belém. Egy picit Isten humorérzéke. Mert a nehezebben tanulós tipus vagyok, tudom, hogy nem szabad, hogy meghatározzon a múltam, s pont abban a régi képben látom Isten szabadítását, mikor először kellett háziként verset tanulni, s komolyan egész nap tanultuk, és már mindenki tudta, sőt, nekem meg egyszerűen nem ment a fejembe, s este kilenckor sírva mentem le mamához, mert már anyáéknak nem volt ötletük. S aztán csak megsegített Isten. S annyi "okosságot" hallok,(persze ez nem csak a sulira igaz), hogy úgy érzem, le kell írni, nehogy elfelejtsem, másnak is el kell mondanom, mert úgy válik értékessé. Egy pár dolog a hétről: :)
* "Minden korábban kezdődik és később végződik, mint ahogy mi azt gondolnánk."
* "Elveszítettük a bűn iránti érzékenységünket. Korunk legnagyobb bűne, hogy nem érezzük a bűnt bűnnek."
*maguk a szavak milyen sokról árulkodnak: szakítás -benne van az a fájdalom, amit a világ sokszor lebecsül, kiszakítasz valamit a másikból, s belőled is kiszakítanak valamit; "elmélet" -rejti az elme és az élet szót is, picit: meg kell élni azt, úgy lesz egésszé
* "megszaggatta a ruháját"- a fájdalomnak és a gyásznak a jele. egy vallásos zsidó nem jár hibás ruhában, az a tökéletlenség jele, valahogy úgy mint a Tóra-tekercseknél, ha pici folt vagy szakadás rajta, akkor már nem használták tovább, már nem volt kóser, ment a genizába. s azzal, hogy megszaggatja a ruháját például gyász esetén, kifejezi, hogy milyen mély a fájdalma, hogy már nem "egész"
*a zsidóknál él az engesztelés szertartása, s otthon még néhol most is megvan az a szokás, hogy a gyerekek összeírják az összes előzőévben elkövetett csíntalanságukat, s a lapot odaadják édesapjuknak, aki ünnepélyesen széttépi a lapot (picit beszélgettünk róla, hogy annak, hogy megtapasztalhatják, ahogy az apa megbocsát, pszichológiailag is milyen nagy jelentősége van, mert az ember istenképét nagy mértékben befolyásolja az apaképe, hisz ha az apa megbocsát, aki itt van mellettem, könnyű elhinni, hogy az az Isten is megbocsát, akit nem látok )
*pszichológián egy picit beszélgettünk a bizalomról, Mary Ainworth arra kereste a választ, hogy lehet-e kötődési tipusokba sorolni a gyerekeket. A kísérlet lényege az volt, hogy az anya és a gyerkőc egy ismeretlen szobában vannak, majd belép egy idegen, mire az anya megpróbál észrevétlen kisurranni, s érdekes, hogyan reagáltak a gyerekek. Volt, aki alindult felé, hogy mért megy el, az anya visszatekintett, "megnyugtatta" a szemével, mire a gyerkőc visszaült játszani ("nem baj, eddig is visszajött, ha elment anyu"), s mikor visszajön az anya, felnéz, örül, egy ölelésre odaszalad, hívja játszani. /a játszótéren is, van aki mindig szemmel tartja anyut, nem érzi, hogy biztonság, aki pedig igen, az messzebbre is elkóborol/ S vannak a bizonytalanul kötődő gyerekek. Látja, hogy visszajött anyu, leesik a nagy kő, odaszalad, de nem meghitt a találkozás (hol jártál?, mért hagytál egyedül?). Talán már volt, hogy anyu nem jött vissza vagy csak sokára. Itt csak fenntartással bizalom, az ambivalens. S a legszomorúbb az elkerülő. Hiába jön vissza az anya, úgy csinál mintha észre sem venné. (már sokszor előfordult, hogy nem jöttél vissza,s nem akarok érzelmi vasútra ülni, úgy érzi, hogy nem szabad bíznia benne). S hány gyerek érez így? Pedig alapvető "szükséglete" az embernek a bizalom és a biztonság. Harry Harlow kis majmokat vizsgált, hogy megtudja, hogy miért kell a mama?, a táplálék vagy abiztonság a fontosabb. Volt egy szőranya, ami nem tudott enni adni, de puha és meleg volt, s volt egy ugyanolyan formájú drótanya, ami hát drótból volt, viszont volt rajta egy cumi. És a szőrmama volt a befutó:).
*személyiségfejlesztő gyakorlat, az egyik kedvenc órám, tele van kérdésekkel (és nem vár rá választ tanárúr:), legalábbis órán nem). Egy pár rész: célkitűzés: hogyan legyünk képesek Isten szeretetét másoknak továbbadni. mert őszintén szeretni kemény, kihívás. Vannak személyen kívüli okok (hedonista társadalom felgyorsult életformával, ahol már "nincs" idő a másikra, ahol az embert tárgyként kezelik, s ahol nincsenek személyközi kapcsolatok), s vannak személyen belüliek (a különböző pszichikai problémák, bizalmatlanság, egocentrizmus stb.), de ezek nem mentenek fel, nem ér azt mondani, hogy ilyen vagyok, vagy hogy ez egy ilyen kor.¤Ahhoz hogy jobban tudjunk szeretni, jobban kell önmagunkat ismerni.¤Az önismeretben a legfontosabb az alázat.¤ A szeretni és a szeretetet befogadni mélyen bennünk van, csak mennyire ássuk elő, mennyire fejlesszük? Az érettség egyik fontos mércéje az, hogy hogyan tudom a szeretet befogadni.
