“Úgy van Isten országa, mint amikor az ember elvetette a magot a földbe,
azután alszik és felkel, akár éjjel, akár nappal: a mag sarjad és nő,
ő pedig nem tudja hogyan.” (Mk 4,26-27)
¤¤¤
"Még itt-ott dúltak a tankcsaták, ott voltak a szétlőtt harci szerszámok, az összetiport földeken a hernyótalpas harcgépek nyoma látszott, amikor egy öreg paraszt a megmaradt egy szem lovát befogta az eke elé, fölszántotta a tankok nyomait és kis nadrágszíj-földjén elkezdett vetni. A búvóhelyekről, a szőlőhegyekről, a pincékből előjött néhány csodálkozó ember, meg egy-két katona is, aki éppen arra járt. Volt, aki nevette, volt, aki csodálkozott, volt, aki riadtan nézte és volt, aki megkérdezte: nem tudja, hogy itt bármelyik percben újra kitörhetnek a harcok? A tankok visszajöhetnek, vagy új tankok jöhetnek! Hát nem őrültség, amit maga csinál? Ma két csatatér között vet. S akkor - emlékeztetett a feleségem - az öreg paraszt azt felelte a kérdezőnek: - Hogy jönnek-e a tankok vagy nem jönnek, az az ő dolguk. Az én dolgom, hogy vetni kell - majd az ujjával fölfelé mutatott -, s az Ő dolga, hogy a vetés beérik-e…"
