A sátán még most is kísérget

A minap elém tett egy jegyzéket,

Melyben bűneim hosszú sorba,

Egyenként is fel voltak írva.

Elém tette, s rám vigyorgott.

Jajj, Istenem!Minden ott volt!

Minden bűnöm, s vétkem felírva.

Mi lesz velem?-kérdeztem sírva.

Hát mi lenne?-mondta nevetve.-

Nem juthatsz be az örök életbe.

Az üdvösségből ki vagy zárva,

S én zokogtam, mint elítélt árva.

Ekkor valaki hozzám lépett,

S keresztül húzta a jegyzéket.

De a keze át volt szegezve,

S vérével írta rá: FIZETVE.

(a kétbodonyi kifi emlékére)

Szerző: Tócus  2007.12.29. 21:34 Szólj hozzá!

Kiss Jenő:
Pásztorok zavara
A fény, a félelem, az angyal
eloszlott már az égi hanggal,
nem zeng a mennyei torok –
de szívükben még száll a langy dal
s csak állanak a pásztorok –:
„Megszületett királyotok!”
Hej, mire várunk? Útrakelve
siessünk áldott Betlehembe!
– s botunk már indul is sután;
az egyik még kinyúl a lenge
bárányfelhős barik után
s meghajlít egyet a nyakán.
Mennek a tág, visszhangos éjben,
ők a földön, szemük az égen,
mennek s nem értik: mint lehet,
hogy őket szólította, éppen
őket, az édes izenet –
Teremtőnk! vajon mit jelent?
Mit higgyenek? – bús, senki népek,
kik aklos legelőkön élnek
s ruhájuk bolhákkal tele –
Szájukon nem volt más, csak ének
s szívükben gyapjak melege –
ily kegyet érdemelnek-e?
Ég! mért nem üzentél azoknak,
kik szentírások közt borongnak?
Azok megértik hangodat.
Mért nem a díszes gazdagoknak:
vihetnek ajándékokat –
A pásztor mit ért meg s mit ad?
Így mennek, némán, tépelődve –
s most már lenéznek, le a földre,
hol görcsös árnyuk hánytorog –
Így mennek ők, így mindörökre,
zavartan, hogy ez mi dolog –
a szent, a bundás pásztorok.

Szerző: Tócus  2007.12.26. 18:19 Szólj hozzá!

Címkék: vers karácsony

Karácsonyi fények

Este mikor kigyúlnak a karácsonyi fények,

a gyermekkori álmok egy percre visszatérnek.

Ekkor a szemekben a szeretet fénye lángol,

s a gyertyafényénél még a csillag is táncol.

Mikor a fenyö illata megérinti szívünk,

ezen az estén, kicsit az álmokban is hiszünk.

Nem szeretnénk mást, csak boldogok lenni,

és másokért a szokottnál is többet tenni.

A rohanó világban megkoptak a fények,

halványak a hitek,és halványak a remények.

Nem szeretnénk mást, csak hinni a szóban,

őszintén szeretni, és bízni a jóban.

Őrizzük meg a karácsonyunk fényét,

S őrizzük a szeretetben való hitünk reményét.

Hisz ma este mink is gyermekek vagyunk,

s gyermeteg vágyainknak ma határt nem szabhatunk.

Szerző: Tócus  2007.12.25. 18:46 Szólj hozzá!

"A szeretet az, ami karácsonykor a szobában van.

Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását,

akkor lehet meghallani."

(Robi-7 éves)

Szerző: Tócus  2007.12.25. 18:45 Szólj hozzá!

Címkék: karácsony

Mindig csak adni

Az öreg kút csendesen adja vizét...

így telik minden napja.

Áldott élet ez! Fontolgatom:

csak adni, adni minden napon.

Ilyen kúttá kellene lennem:

Csak adni teljes életemben.

Csak adni? Terhet is jelenthet,

Jó kút, nem érzed ezt a terhet?

Belenézek... tükre rám ragyog:

"hiszen a forrás nem én vagyok",

Árad belém! Csak tovább adom

Frissen, vidáman és szabadon!

Hadd éljek ilyen kút életet,

Osszak áldást és szeretetet.

Nem az enyém. Krisztustól kapom,

egyszerűen tovább adom.

Szerző: Tócus  2007.12.14. 18:58 Szólj hozzá!

"…de Te ugye tudod

a hiány tánca ez

a hiányé, mely nem ereszt

a hiány tánca ez

mely talán egyszer még

elvezet Hozzád…"

(Enigma:A hiány tánca)

Szerző: Tócus  2007.12.07. 23:07 Szólj hozzá!

Szerző: Tócus  2007.12.06. 20:35 Szólj hozzá!

Kapusi bácsi! Kapusi bácsi! Már csak egyet alszunk, és itt a Télapó! - rontott be lelkesen a kis ház ajtaján Boglárka. - Szervusz, kislány! - köszöntötte az öregember, elnézően mosolyogva Boglárka szeleburdiságán. - Gyere ide és mesélj, mit kértél a Télapótól! Boglárka fürgén odaszaladt az öreg Kapusihoz, és kényelmesen az ölébe fészkelte magát. - Nagyon jó voltam az idén - mondta, és ujjain számolni kezdett. - Jól tanultam, jól is viselkedtem, sokat segítettem anyunak és apunak, mindig szót fogadtam - itt egy kicsit megakadt a felsorolásban -, vagy legalábbis majdnem mindig - helyesbített -, de azért igazán jó voltam, és ... és most biztosan megkapom, amit szeretnék... - És mit szeretnél? - Egy csodálatos, nagy babát. Akkora mint én - tárta szét apró kezeit a kislány - gyönyörű szőke haja van, kék szeme, és ... és meglátod, nagyon megszereted majd te is. - Aztán arra gondoltál-e már, hogy a Télapónak ki ad ajándékot? - kérdezte váratlanul Kapusi bácsi. - A Télapónak? - csodálkozott Boglárka. - De hát neki nem kell ajándék, hiszen tele van a puttonya mindenfélével. Azt vesz ki belőle magának, amit csak akar. - Azért az nem úgy van ám, Boglárka! A Télapó egész évben gyűjti a sok ajándékot a gyerekeknek, tömi tele a puttonyát. A végén aztán semmi sem marad neki, hiszen nem magáért gyűjtöget, hanem a gyerekek örömére. Te szeretsz ajándékot kapni, Boglárka? - Igen, nagyon! - Na látod! Szegény Télapó is biztosan örülne, ha valaki gondolna rá. De hát a Télapónak ki ad ajándékot!? - ismételte meg a kérdést Kapusi bácsi, és mosolygó szemmel, várakozva nézett a kislányra, aki láthatóan elgondolkodott a hallottakon, - Szegény Télapó! - mondta kisvártatva Boglárka. - Tényleg nagyon rossz lehet neki! - Gondold csak el - folytatta az öreg -, milyen magányos lehet a Télapó egész évben. Még a gyerekek se gondolnak rá, csak ilyenkor, amikor ajándékot várnak tőle! Aztán ha megkapták - el is felejtik hamar, mintha ott se járt volna. - Jó estét, Kapusi bácsi! - nyitott be az ajtón váratlanul egy magas, bajuszos fiatalember, furcsa, kis zöld kalapban. - Mit szól, milyen szép fehér telünk van! Így aztán biztosan idetalál a Télapó a szánjával, igaz-e kislány! - Szervusz Kálmán! - köszöntötte az öreg. - Mi járatban erre, hol még a madár sem jár? Legfeljebb csak ilyen pelyhes kiscsibe - pillantott Boglárkára szeretettel. - Csak benéztem, hátha meggondolta magát a festmény ügyében. - Nem eladó! - rázta meg a fejét Kapusi bácsi. - Ugyan már, minek az a téli tájkép magának, mikor itt van az igazi, hamisítatlan hórengeteg! Csak ki kell néznie az ablakon! - Mondtam már neked Kálmán, hogy ez emlék apámtól. Ez az utolsónak festett képe maradt csak meg az egész gyűjteményből. Ezt pedig nem adom el. - Hát, ha mégis meggondolná magát, csak szóljon! Tudja, hogy bármikor jó árat adok érte - mondta a fiatalember, majd megemelte kalapját és távozott. - Milyen képről beszéltetek? Megnézhetem? - ugrott fel Boglárka. - Gyere, megmutatom. A szomszéd szobában Boglárka még sosem járt. Egyszerű kis szobácska volt, középen, a fal mellett egy öreg, rozoga ágy terpeszkedett méltóságteljesen, felette egy festmény, díszes keretben. A kép egy téli tájat ábrázolt. A szikrázó hóval borított fenyőfák büszkén ágaskodtak az ég felé, s a magasból letekintve őrizték a fehérben pompázó dombokat. Boglárka meghatottan álldogált az ágy lábánál, egy kopott karosszék mellett. Kezét az öregember tenyerébe csúsztatta, s halkan suttogott. - De hiszen ez a Télapó otthona! - és szinte hallani vélte a rénszarvasok húzta szán dallamos csengőit. - Bizony! - mondta Kapusi bácsi. - Ha ránézek erre a képre, nekem is gyakran eszembe jut a Télapó. Néha úgy érzem, mintha én ülnék a szánon, s száguldanék csilingelve, egyenesen ide... a gyerekekhez...hozzád... - Na, elég az ábrándozásból! - váltott hirtelen hangnemet az öregember. - Ideje hazamenned! Gyere, elkísérlek! Gyorsan sötétedik, édesapád már biztosan vár. Valóban, Boglárka apja a kertkapuban álldogált. - Adjon Isten, jó estét! - üdvözölte meleg hangon Kapusi bácsit, s eszébe jutottak szülei, akik hajdanán ugyanígy várták őt téli estéken a ház előtt. Mert az öreg Kapusi bizony őt is a térdén ringatta valamikor, s ő hosszú, boldog estéket töltött nála, csodálatos történeteit hallgatva. - Jó estét neked is, fiam! Aztán mit hoz a Télapó ennek a kis fruskának? - bökött Kapusi bácsi a házba szaladó kislány felé. - Mert nagyon várja ám a holnapot! - Tudom - sóhajtott Boglárka édesapja. - Egy óriási babára vágyik. Nagyon csalódott lesz szegény, mert sajnos nem vehetjük meg neki. Tudja Kapusi bá', a gyárnak nehezen megy, kevés a munka, és hát meg kell néznünk alaposan, mire költjük a pénzt. Ilyen drága babára sajnos most nem telik. Talán jövőre. - Pedig hát szomorú lesz a kisasszony a hőn áhított baba nélkül - mondta elgondolkodva Kapusi bácsi. - De talán a Télapó majd megkönyörül rajta - tette hozzá rejtélyesen. - Na, minden jót fiam, és nyugodalmas jó éjszakát! - Minden jót! - búcsúzott az édesapa is, és szeretettel nézett a lassan elbicegő öreg után. "Gondolkoztál-e már azon, hogy a Télapónak ki ad ajándékot?" ötlöttek föl hirtelen Kapusi bácsi egykori szavai. Eszébe jutott az a hosszú, emlékezetes éjszaka, amikor órákon keresztül faragta a Télapónak szánt sípot. De régen is volt már! - Képzeld! - fogadta a felesége, mikor belépett a házba. - Ez a lány a fejébe vette, hogy ajándékot készít a Télapónak! Talán azt hiszi, hogy így biztosan megkapja a babát. Az édesapa elmosolyodott. - Hagyd csak, hadd csinálja! Legalább megtanulja, hogy nemcsak kapni jó, de ajándékozni is legalább akkora öröm. Boglárka nagy odaadással dolgozott egész éjjel. Egy rajzlapot vett maga elé, és a Télapó otthonát, a fehéren szikrázó, havas tájat festette meg. A kép közepén ott pompázott a rénszarvasok húzta szán, rajta a vidáman integető, piros ruhás Télapóval. Mikor elkészült, óvatosan belegöngyölte a képet a csizmájába, és a csillogóra tisztított lábbelit a ház ajtaja elé tette. Másnap reggel Boglárka izgatottan rohant öreg barátjához. - Kapusi bácsi! Kapusi bácsi! Nézd csak, megkaptam a babát! - Igazán gyönyörű - dicsérte az öregember. - Majdnem olyan szép, mint te vagy. Boglárka titokzatosan odahajolt Kapusi bácsihoz. - Én is készítettem ám egy ajándékot a Télapónak! Hogy ne érezze olyan egyedül magát! De most szaladok! - mondta, és már fogta is a kilincset. - Megmutatom a többieknek is a csodálatos babámat! Csókolom! - intett, és már ott sem volt. Az öreg Kapusi derűsen nézett az önfeledt kislány után. Egy darabig még álldogált az ablakban, gyönyörködött a behavazott tájban, majd hálószobájába ment és kedvenc karosszékébe telepedett. Pillantását az ágy fölötti falra vetette. A falról hiányzott a kép. Helyében egy gyermeki elfogulatlansággal festett papírlap függött: egy téli táj, középen a vidáman integető Télapóval. - Hosszú ideje ez a legszebb teled, Télapó! - suttogta maga elé Kapusi bácsi, és a meghatottság könnycseppei lassan gördültek alá évgyűrűktől barázdált arcán.

Szerző: Tócus  2007.12.06. 20:33 Szólj hozzá!

Ami ér valamit az életben, azt mindig nehéz megcsinálni.

Semmi sem könnyű, csak a zuhanás.

Szerző: Tócus  2007.11.18. 13:13 Szólj hozzá!

A rét szélén egy nagy tölgyfáról lassan hullott a levél.

S hullott a többi fáról is. A tölgy egyik ága,

magasan a többi felett, egész a rétre nyúlt ki.

Legszélsőbb ágán két levél kuksolt egymás mellett.

- Már nem úgy van, mint régen - mondta az egyik levél

a másiknak. - Nem - ismételte a másik.

- Ma éjjel is annyian elmentek közülünk...

Már jóformán csak mi maradtunk ezen az ágon.

- Nem lehet tudni, melyikünkön van a sor - mondta az első.

- Amikor még meleg volt, és a Nap forróságot árasztott,

olykor egy-egy vihar vagy felhőszakadás tört ránk,

és sokan közülünk már akkor elsodródtak,

holott még fiatalok voltak. Nem lehet tudni, melyikünkön a sor.

- Most a Nap csak ritkán süt - sóhajtott a második levél -,

és ha süt is, már nincs ereje. Új erőre volna szükségünk.

- Vajon igaz-e - kérdezte az első -, vajon igaz-e,

hogy helyünkbe újak jönnek, ha mi leperegtünk,

és aztán újra mások, és mindig újra? - Biztosan igaz

- suttogta a másik.

- El se tudom képzelni... Ez már meghaladja a mi fogalmainkat.

- És aztán olyan szomorúak leszünk tőle - tette hozzá az első.

Egy ideig hallgattak, aztán az első csöndesen mondta maga elé:

- Miért kell elmennünk?

A második kérdezte: - Mi lesz velünk, ha lehullunk?

- Lehanyatlunk... - Mi van ott lenn?

Az első felelte: - Nem tudom. Az egyik ezt mondja, a másik azt...

De senki se tudja. A második kérdezte:

- Vajon érzünk-e még valamit? Vajon tudunk-e még valamit magunkról,

ha ott lenn leszünk? Az első ismételte: - Ki tudná megmondani?

Aki lehullott, még sose tértvissza, hogy erről beszéljen.

Újra hallgattak. Aztán az első levél gyöngéden így szólt a társához:

- Ne bánkódj olyan nagyon, hisz reszketsz már.

- Hagyd csak - felelte a másik. - Mostanában olyan könnyen reszketek.

Már nem érzem magam olyan biztosan a helyemen.

- Ne beszéljünk többé ilyen dolgokról - mondta az első levél.

A másik felelte: - Nem..., hagyjuk..., de... mi másról beszélhetnénk?... -

Hallgatott, és kis szünet után folytatta:

- Vajon ki megy el közülünk elsőnek?

- Ezzel még ráérünk - csillapította az első. - Emlékezzünk inkább a múltra.

Milyen szép volt. Milyen csodálatosan szép!

Amikor a Nap oly forrón tűzött ránk, hogy majd kicsattantunk az egészségtől.

Emlékszel még? És aztán reggel a harmat... És az enyhe, pompás éjszakák...

- Most iszonyatosak az éjjelek - panaszkodott a másik -,

és nem akarnak véget érni.

- Nem szabad panaszkodnunk - mondta az első szelíden -,

hisz tovább éltünk, mint sokan-sokan közülünk.

- Ugye, nagyon megváltoztam? - érdeklődött a másik levél félénken, de sürgetőn.

- Szó sincs róla - erősítette az első. - Te persze azért gondolod,

mert én olyan sárga és csúnya lettem, ó, nálam az egészen más...

- Ugyan, ne tréfálj! - vágta el szavát a másik.

- De igazán úgy van - ismételte az első buzgón -,

higgy nekem! Olyan szép vagy, mint az első napon.

Itt-ott egy-egy vékony, sárga csík, alig lehet észrevenni,

és csak még szebb leszel tőle. Higgy nekem!

- Köszönöm - suttogta a másik levél meghatottan.

- Nem hiszek neked..., legalábbis nem egészen..., de köszönöm,

hogy olyan jó vagy..., te mindig olyan jó voltál hozzám.

Most értem csak meg egészen, mennyire jó.

- Hallgass! - mondta az első, és maga is elhallgatott, mert a bánat szavát vette.

Most hallgattak mind a ketten.

Az órák múltak.

Nedves szél húzott hidegen és ellenségesen a fák felett.

- Ó..., most... - mondta a második levél - én...

- Megtört a hangja.

Lassan levált ágáról, és kerengélve lehullt.

Itt volt a tél.

(Felix Salten: BAMBI)

Szerző: Tócus  2007.11.17. 16:59 Szólj hozzá!

A sötétség csak ahhoz ér hozzá, aki behívja magához.

Szepes Mária

Szerző: Tócus  2007.11.17. 11:23 Szólj hozzá!

Magadba roskadsz, mint egy elfáradt gyerek,
Szél fújta szavaid úgysem hallják meg.
Kopott ágyak, párnák, szakadt piszkos függöny,
És lassan a földre hull egy üvegszínű könny.

Szerző: Tócus  2007.11.17. 11:21 Szólj hozzá!


Én így szerettem volna élni

Én úgy szerettem volna élni

Minden halandóval beszélni

Mindenkinek nevét kérdezni

Mindenkinek szívét érezni

A járdán osztani virágot

Tegezni az egész világot

Megsímogatni ami állat

Érinteni minden fűszálat

Imádni végtelen sereggel

A Napot ha fellangall reggel

És énekszóval összejönni

Az esti csillagoknak köszönni

S testvéri csókkal hazatérni

Én így szerettem volna élni...

(Szép Ernő)

Szerző: Tócus  2007.11.15. 17:57 Szólj hozzá!

"Ébred az ősi nomád, szokások lánca szakad

Mély téli álma után felébred benne a vad!"

Szerző: Tócus  2007.11.14. 22:03 Szólj hozzá!

Nincs magány, csak félünk a találkozástól.

Szerző: Tócus  2007.11.10. 11:32 Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása