Indulnom kell

Beléptünk a nagyböjt utolsó hetébe, Virágvasárnappal elkezdődött a nagyhét. E napon Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, amely eseménnyel kezdetét veszi Jézus szenvedése, s keresztútja. Érdemes elgondolnunk, hogy milyen volna, ha mi is részt vennénk a cselekményben. A közelgő ünnepekre mi is elzarándoklunk a fővárosba, Jeruzsálembe. Mindenhonnan érkeznek az emberek, igen nagy tömeg idén is, mint minden esztendőben. Talán nem lesznek zavargások, s nem tör ki egy lázadás a rómaiak ellen. Talán nyugodtan eltelnek ezek a napok, s az ünnep után békével hazatérhetek. Elfárasztott az út, a hőség szinte elviselhetetlen, leülök, pihenek egy kicsit a kapu árnyékában. De mi ez a hangos kiáltozás? Honnan jön ez a hullámzó tömeg? Jön a názáreti Jézus - kiáltja valaki, s talpra ugrok, mert a végén még eltaposnak. Igen, ő a Próféta, a Messiás - kiáltja egy másik ember. Egyre csak közeledik a hangos tömeg, s már érthetően hallom, hogy mit kiáltoznak: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Ilyen éljenzés, ilyen ujjongó öröm még sosem volt az ünnepeken. Mindenki Jézust élteti. Igen, mindjárt itt vonul el előttem. Hallottam, hogy milyen rendkívüli csodákat tett, s mily' nagyszerűen tanít, de még sosem láttam őt. De melyik lehet Jézus a hatalmas tömegben? Biztosan ő lesz, aki annak a szamárnak hátán ül. Sokan lombos faágakat tesznek elé azt útra, egyesek pedig még a ruhájukat is elé terítik az út porába. Nem egészen ilyennek képzeltem el egy királyi bevonulást, de biztosan ő lesz az. A tömeg egy pillanatra sem áll meg, gyorsan sodródik befelé a városba. Milyen hangosan éltetik őt! S milyen barátságosak hozzá! Milyen szelíden mosolyog mindenkire! Egy pillanatra most találkozik a tekintetünk. Csak egyetlen pillanatra, hiszen nem akar megállni a megkezdett úton. S nem is tudná megállítani senki. Továbbmegy, s vele a hatalmas embertömeg. Lassan elhalkul a távolodó nép kiáltozása, magamra maradok az út mentén, végre pihenhetek egy kicsit....Talán nem haszontalan ily módon felidéznünk az egykor történteket, s a nagyhét kezdetén érdemes elgondolkoznunk azon, hogy Jézus értem is végigjárta szenvedés keresztútját. Nem dicsőséges királyként vonult be a városba, hanem békét hozó szolgaként, Isten szolgájaként. Tudta, hogy a most megkezdett úton nem fordulhat meg, mert akkor nem teljesítené az Atya akaratát. Nem fordulhat vissza, de egyszer visszafelé jön majd ugyanezen az úton. Azon az úton, amelyen most bemegy a városba, néhány nap múlva kifelé fog jönni. Akkor is nagy tömeg fogja majd kísérni. Akkor is lesz kiáltozás, de nem éljenzés. Akkor már senki sem fogja elé teríteni ruháját az útra, amikor a kereszt alatt a porba roskad. És én akkor is ott leszek az út szélén, s ismét találkozni fog tekintetünk. De akkor már nem fog előttem elhaladni a tömeg közepén. Akkor már nem szemlélhetem kívülállóként útját. Akkor már nekem is indulnom kell nyomában. Hiszen meghív, hogy én is hordozzam életem keresztjét. Az Úr meghív, hogy részesedjek szenvedésében, mert részesíteni akar engem a feltámadás örömében is.

(Horváth István Sándor)