Sötétedés előtt felpattantam a bicómra,

és nekivágtam a falu fölötti szőlőshegynek.

Kellett, na:).

Nem tudom, át tudok-e ezzel adni valamit,

de azért felteszem:).

"Fenn a hegyen!Hurrá:)!Előttem Eged hegye,

mögöttem Szent Dónát szobra, körülöttem lassan

gyülekezik a sötétség esőfelhő köntösében.

Na és hogy bennem mi van?

Azt hiszem, élet. "

Ekkor, meg kell jegyeznem, hogy valaki

félbeszakította naplóbejegyzéseim.

"Idejött egy nyuszi, 3 méterrel előttem leült.Nézett.

Majd táncolt.Egy picit nekem is:).

Isten teremtménye...

Az előbb oda akartam kilyukadni,

hogy a legtöbb ember elfelejt élni.

Vagy talán csak jó mélyre ássa el magában.

Pedig körülöttünk minden arról énekel.

Suttog.

Ahogy zizegnek a diófa levelei.

Ahogy torlódnak az esőfelhők.

Ahogy zizzen a csend:

vedd észre, ember, áldás kíséri minden lépted!

Élj!

Élj szívből!

Élj szívvel!"

Még így utólag itthon 2 dolog jutott eszembe:

az egyik egy idézet, amit egy nagyon kedves ismerősömtől kaptam:):

"Az élet szép és bármit is juttat neked a sors, ne felejts el élni!

Élni a legritkább dolog a világon,

mert az emberek többsége csak létezik."

A másik pedig, szeretnék köszönetet mondani a képért

egy falubeli fotttósnak.Szóval köszönöm:):