Egy várandós anya két gyermeket hord a méhében. Az egyik egy "kis hívő",

a másik egy "kis szkeptikus". A szkeptikus azt kérdezi:

Te hiszel a születés utáni életben?

Hát persze. - mondja a kis hívő. Az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk

a születés utáni életre, hogy elég erősekké váljunk arra, ami ott kint vár bennünket!

Hülyeség! - mondja a szkeptikus. - Ez nem igaz! Hogyan nézhet ki a kinti, külső élet?

Pillanatnyilag még nem tudom,- mondja a kis hívő - de biztos sokkal világosabb,

mint itt bent! Talán, lehet, hogy a szánkkal fogunk enni és a lábunkkal fogunk menni!

Nonszensz, lehetetlen! - mondja a szkeptikus. - Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal!?

Micsoda hülyeség! Ez egy fura ötlet, hogyan is működhetne! Itt van a köldökzsinór,

ami biztosítja a táplálékot. Nem lehetséges élet a születés után, hiszen ez a zsinór már így is túl rövid!

Hát persze, hogy működni fog, csak minden egy kicsit másként fog kinézni. -mondja a kis hívő.

Soha sem fog működni! - véli a kis szkeptikus. - Még soha senki nem tért vissza

a születés után! Születés után vége az egésznek! Az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!

Még ha nem is tudom pontosan, milyen lesz a születés utáni élet, - mondja a kis hívő

- de azt tudom, hogy találkozni fogunk az édesanyánkkal, és ő nagyon vigyáz majd ránk!

Anya!? Te hiszel egy anyában? Hol van? - kérdezi a kis szkeptikus.

Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, és általa létezünk, nélküle nem létezhetnénk! - válaszolja a kis hívő.

Mire a kis szkeptikus: Soha nem láttam még semmilyen anyát! Nincs is ilyen!

A kis hívő elgondolkozik egy pillanatra.

- Néha, amikor nagyon csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel, vagy érezheted,

amikor megsimogatja világunkat! - mondja aztán halkan - Mindenesetre

én hiszem, hogy az igazi életünk a születés után kezdődik!