"Pásztorok tanyáztak azon a vidéken a szabad ég alatt, és őrködtek éjszaka a nyájuk mellett.

És az Úr angyala megjelent nekik, körülragyogta őket az Úr dicsősége,

és nagy félelem vett erőt rajtuk. Az angyal pedig ezt mondta nekik:

"Ne féljetek, mert íme, hirdetek nektek nagy örömet, amely az egész nép öröme lesz:

Üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában.

A jel pedig ez lesz számotokra: találtok egy kisgyermeket, aki bepólyálva fekszik a jászolban."

És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent,

és ezt mondták: "Dicsőség a magasságban Istennek,

és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat."

Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz:

"Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz,

amiről üzent nekünk az Úr."

Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket.

Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak,

és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.

Mária pedig mindezeket a dolgokat megőrizte, és forgatta a szívében. A pásztorok

pedig visszatértek, dicsőítve és magasztalva az Istent mindazért,

amit pontosan úgy hallottak és láttak, ahogyan ő megüzente nekik."

/Lukács 2,8-20./