Sötétedés előtt felpattantam a bicómra,
és nekivágtam a falu fölötti szőlőshegynek.
Kellett, na:).
Nem tudom, át tudok-e ezzel adni valamit,
de azért felteszem:).
"Fenn a hegyen!Hurrá:)!Előttem Eged hegye,
mögöttem Szent Dónát szobra, körülöttem lassan
gyülekezik a sötétség esőfelhő köntösében.
Na és hogy bennem mi van?
Azt hiszem, élet. "
Ekkor, meg kell jegyeznem, hogy valaki
félbeszakította naplóbejegyzéseim.
"Idejött egy nyuszi, 3 méterrel előttem leült.Nézett.
Majd táncolt.Egy picit nekem is:).
Isten teremtménye...
Az előbb oda akartam kilyukadni,
hogy a legtöbb ember elfelejt élni.
Vagy talán csak jó mélyre ássa el magában.
Pedig körülöttünk minden arról énekel.
Suttog.
Ahogy zizegnek a diófa levelei.
Ahogy torlódnak az esőfelhők.
Ahogy zizzen a csend:
vedd észre, ember, áldás kíséri minden lépted!
Élj!
Élj szívből!
Élj szívvel!"
Még így utólag itthon 2 dolog jutott eszembe:
az egyik egy idézet, amit egy nagyon kedves ismerősömtől kaptam:):
"Az élet szép és bármit is juttat neked a sors, ne felejts el élni!
Élni a legritkább dolog a világon,
mert az emberek többsége csak létezik."
A másik pedig, szeretnék köszönetet mondani a képért
egy falubeli fotttósnak.Szóval köszönöm:):
