Új könyv, Dr. Lawrence Crabb: Kapcsolódás. Nagyon szeretem:), mert a kapcsolatok téma mindig olyan nehéz, de olyan fontos is. Az az alapgondolata az egész könyvnek, hogy a keresztény közösség mekkora kincs. (ilyenkor olyan jó mögé gondolni, hogy mennyire hálás is vagyok:)) S hogy mekkora hatalmas erő rejtőzik benne s bennünk, Krisztus által.
"...megfélemlitett, követelőző, önmagunkba forduló szigetként létezünk, elszakadva a közösségtől kétségbeesetten éljük fel szűkös tartalékainkat, melyeket magunkkal vittünk a szigetre." (de Isten annyira nem ezt szeretné) (személyiségfejlesztő hétvége volt, s a 2. nap azon kaptam magam, hogy szünetekben nem is beszélgetek senkivel, hanem legszivesebben a mosdóban bújdosnék:) -ez volt az egyik pont amikor rájöttem, hogy talán gáz van, a másik, amikor találkoztam egy rég nem látott barátommal, akivel már annyira szerettem volna, s aztán 3 perc után egyszerűen leléceltem...-, nade ezen a hétvégén beszélgettem tanárnővel, hogy valahol az van bennem, hogy 2 napért minek erőltessem meg magam, ha aztán úgyse találkozunk többet, igy könnyebb lesz majd elengednem őket. s erre ő megkérdezte, hogy akkor ez a hétvége olyan számomra mint egy sziget? s hogy vigyázni kell, nehogy egyszer azt vegyem észre, h az egész életem egy sziget... ) S az benne a tök jó, hogy rájöttem, hogy tökre nem szeretnék sziget lenni, persze itt le kell győzni a lustaságomat, az önzésemet, s a félelmeket, de szeretem azt a képet, amikor Jézus útnak nevezi önmagát, s ebbe a képbe talán még az is belefér, hogy ezt az utat hidként képzeljem el...:)
"Isten Lelke nélkül az udvarias önzés a legtöbb, amit elérhetünk."
"Küzdelmeink mélyén az elszigetelt lélek rejtőzik"
Vázlat: 1. Annak megizleltetése, hogy Krisztus örömét leli bennünk, Elfogad olyannak, amilyenek vagyunk s meglátja bennünk, hogy mivé is válhatunk:). ("Azt hiszem az a baj, hogy nem igazán hisszük el, van bennünk valami csodálatos, ami mások örömére szolgál.") 2. A jóság kitartó keresése: látja a rosszat is, de megőrzi nyugalmát a rossz láttán s mindvégig hiszi, hogy a rossz mögött jóság rejtőzik.("Tudnom kell, hogy hiszel bennem. Annyi hibámat tárom fel előtted, hogy ha továbbra is kitartóan keresed bennem a jót, akkor talán képes leszek elhinni, hogy van bennem valami jó is.") 3. A rossz vagy fájdalmas dolgok segitő szándékú feltárása ('...feltárni a hibákat, hogy fény derüljön Isten szeretetének és kegyelmének mélységére')
"Ha valaki látja, hogy küszködöm, értse meg: a legjobban attól rettegek, hogy csak a küzdelmemet veszi észre, és senki sem hatol mélyebbre a bűneimnél és fájdalmamnál, mert nincs is bennem más." S olyan fontos meglátni a másikban a jót, hinni benne, mert az erőt tud adni neki. De érdekes, hogy ez mindig csak a következő lépés lehet, az első helyen kell, hogy az elfogadás álljon, a szeretlek. "...egy kedves öregember aranyos biztatása, miszerint minden ifjú csirkefogó megjavul egyszer, ha bizunk benne."
"Lehet, hogy a keresztyén ember életének problémája érzelmi s lelki küzdelmeinek mélyén a felszabadulatlan jóság (sokszor a legfőbb akadálya a már felszabadult gonoszság)." Olyan sokszor érzem ezt egy-egy emberben, hogy olyan boldoggá tenné, ha jót tehetne, de valahogy nem találja oda az utat. Valahogy olyan mint a bimbó, amely akkor tud kiteljesedni, ha kinyilna, de olyan sokszor elhervad mielőtt virágba borulna...
"...mennyire rettegek egyszerűen csak jelen lenni a többiek között. Létezésemnek önmagában nincs ereje, csupán a képzettségem, az adottságaim, a tapasztalataim tesznek valakivé. Hiszen ha valaki elutasitaná bölcsességemet, akkor lehet még többet tanulni, olvasni és gondolkodni, ám ha engem utasitanának el, akkor már nincs hová bújnom." s aztán leirja a történetet, ahogy meglátja az egyik betegét (pszichológusként dolgozott), ahogy a füvön üldögél egyik barátjával, s eszébe jut, h csatlakozzon, de aztán jön egy csomó indok, hogy ez miért is nem jó ötlet (mit szólna, mégiscsak az orvosa), s végül mégis melléjük huppan. "A következő harminc percben nem mondtam egyetlen okos mondatot sem." :) ..."Három év múlva együtt kávéztam ezzel a volt páciensemmel... megkérdeztem, emlékezete szerint mi segitett neki a legtöbbet. Nem gondolkozott a válaszon, azonnal rávágta: -Az a félóra, amikor együtt üldögéltünk hármasban a fűben, és csak úgy beszélgettünk."
"Jobb lenne nekünk, ha a szivedet adnád, és nem a bölcsességedet..."
