'Képeslapot?'-kérdezte. Fiatal fiú, s már annyi asztaltól elküldték. Hát, mondom, megnézhetem. Felcsillant a szeme, s lehuppant mellém. Picit drágán adta, meg karácsonyiak voltak, de olyan lelkesen magyarázott:). Jólesett venni egyet, talán az ajándékozás-szeretetnyelvből is fakad, én is örülök, s tök jó, hogy egy pici öröm neki is. De egy kicsi idő után újra visszajött, h adna még olcsóbban, s akkor tudna egy szelet pizzát venni. S végigfutott az agyamon, hogy meghívhatnám, én is most akartam ebédelni, még talán beszélgethetnénk is közben, de aztán mégis inkább egy pici aprót adtam... S olyan érdekes, hogy miért. (tanulom a határozottságot? a lüke büszkeségem? vagy a félelem, hogy 'túl közel'?) S annyira sajnáltam, hogy nem hívtam meg. talán kell az, hogy néha egy picit 'bolondok' legyünk, talán sohasem szabad méricskélni a szeretetet.

¤¤¤

Moziztunk. Emberek és istenek. Egy algériai faluban 8 francia szerzetes. Élnek, imádkoznak, tanítanak és szeretnek. de egyik napról a másikra az életük veszélybe kerül. belső anarchia az országban, a szélsőségesek egymás után ölik meg a külföldieket, s egymást...s a dilemma, menjenek vagy maradjanak? S a kamera, ahogy végigkíséri a szereplők vívódásait a félelmeikkel... én meg ülök a székemben, megítélem magamban, mert fél s haza akar menni (s amikor én a lüke hétköznapi félelmeimmel szemben elbukom? aminek szinte semmi tétje, neki pedig az életéről va szó...), mert a többieket is le akarja beszélni, észre se veszem, mikor júdás-szereplőnek nevezem magamban. mert kell, hogy maradjon, a többieknek szükségük van rá, miért nem bízik Istenben? elítélem magamban, mert az élete veszélyben s fél, pedig hősnek kellene lennie, példát adni... s aztán a film végén megdöbbenve ülök a székemben. mindannyian maradtak. az este, amikor mindenki meghozza a maga döntését. ünnepelnek. s egyikük felhoz egy üveg bort, s zenét kapcsol. példátlan. s nevetnek, az öröm az arcukon. de valahol megváltozik a zene, valamit megértenek. s aki mindig annyira határozott és biztos volt, könny gurul végig az arcán... azon az éjjel betörtek hozzájuk. s a film végén a dátum, amikor kivégezték őket.

"-Miért megy el?
-Olyanok vagyunk, mint a madarak az ágon. Nem tudjuk, hogy elmegyünk-e.
-A madarak mi vagyunk, ti pedig az ág."
(mikor még nem tudták, merre, s egy falusi családdal beszélgetnek)

Szerző: Tócus  2011.02.26. 21:37 3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://pitypang3.blog.hu/api/trackback/id/tr756243873

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stracatella. 2011.03.02. 21:05:54

'Bolondnak' lenni nagyon jó dolog, szerintem. :) Kell legyen valami néha, ami megtöri a megszokottat, nem kell félni tőle. :D

lilelijah 2011.03.24. 09:22:21

Nem tudom, van-e ennek értelme, de eszembe jutott: egyszer a pékségben vásároltunk, és egy valaki is velünk, de nem volt elég a pénze. Már elpakoltam a pénztárcát, macerás lett volna elővakarni, féltem, addig meggondolja magát, tiltakozik (lebeszél róla?), pedig úgy szerettem volna kifizetni helyette. Aztán egy másik, a boltból araszoltam kifelé, hatvan szatyorral, amikor a hátam mögül hallottam a nénit, hogy nem lesz elég a pénze - megállni, elővakarni a bukszát (Jézusom, hová, tettem, a táska legaljára!?), úgyhogy megint ott hagytam őt is. Persze utána napokig, hetekig, hónapokig gyötör a bűntudat... Most már csak azért imádkozom, hogy Isten adjon egy harmadik lehetőséget is és legyen kéznél a pénztárca is...

Tócus 2011.03.28. 00:32:08

mennyire jó meglátni az ilyenekben, hogy milyen türelmes és bölcs Istenünk van!:) néha idő kell, hogy megtanuljunk egy leckét, de a Jóisten előre tudta, hogy mit fogunk tenni... s valahol előre is bízik bennünk:).
süti beállítások módosítása