Fontosak a példaképek. Valahol utat mutatnak. hogy lehet úgy is élni. máshogy. ¤ Székely János. Előbb ismertem a nevét/idézetét :) (" A szeretet képessé tesz rácsodálkozni a másikban rejtőző végtelen szépségre és mélységre. A szeretet nem beskatulyáz, hanem szárnyakat ad. Szépnek látja a másikat, és ezzel erőt is ad neki, hogy a benne rejlő szépséget felszínre hozza.") ¤ Aztán ülök Újszöv. órán a bölcsészkaron, s bemutatkozik. egy kicsit csalódok. Püspök. s a nyakában egy nagy aranykereszt, püspöki jelkép talán. ('de miért ilyen nagy, miért aranyból, vagy ha kötelező hordani, miért nem rejti el az ingje alá?') De mielőtt ítélkezhettem, valahol megértettem, hogy akármennyire is paradox az én szememben, éppen az is lehet az alázat jele, hogy fölveszi. Szerettem az óráit. mert szeretettel szólt. szeretettel tanított. ¤ Hétvégén vettem egy könyvet tőle. Egy pár sor a bevezetőből:

"Csak azt tudjuk szeretni, akit ismerünk. Én úgy szerettem meg cigány testvéreinket, hogy ellátogattam az otthonaikba, megismertem a gyerekeket, az öregeket, együtt énekeltünk. ¤ Érsekvadkerten kezdtem a papi szolgálatomat. Nagyon hamar megbarátkoztam a cigányokkal. A gyerekek bejártak hozzám a plébániára. Sokszor hagytam ott egyedül őket, soha semmi problémát nem okoztak. Sok vidám, meghitt órát töltöttem el cigányok között a Bibliáról beszélgetve, énekelve, vagy éppen búcsúba menve. Rengeteg szeretetet kaptam cigány testvéreimtől. Kevés helyen éreztem magam olyan jól, mint közöttük." (a Cigány népismeret c. könyvéből)