Néha nehéz közel engedni az embereket, mert aztán nem tudom elengedni őket. elveszíteni. meghalt Tibi bácsi Zsuzsa nénije. A párja. együtt voltak, s nem tudom, hogy lesz Tibi bácsi egyedül...(ha "megtart a hit", akkor minden más, akkor vígaszt találhat az ember Isten akaratában. szeretetében. a hitben, hogy jó helyen van, az Úrral. hogy az "el" nem örökre szól... de néha még így is nehéz). féltem a képtől, hogy milyen lesz Tibi bácsit megtörtnek látni. sírva. s nem sírt. állt keményen. szeretettel puszit adott, mikor találkoztunk. lépést lépés után tett meg, a koporsó után. s a sír előtt is, nem zokogott, állt, Zsuzsa néni testvére belekarolt, s ő tartotta a kezét erősen. aztán megindultak a rögök, lassan lapát lapát után.('Istenem, eltemetik, s tudom, hogy ezt már csak mi érezzük, a mi részünkről, de eltemetik, 'egy fal'') a férfiak, a barátok egy-egy szál virágot dobtak be. s láttam, ahogy megindult Tibi bácsi, nem sírt. de valahogy mielőtt bedobta volna a virágot, olyan sokáig tartott, míg azt a 4-5 lépést megtette (mint amikor emlékek rohannak át a fejben, mint amikor tudatosul, hogy vége vagy mint amikor semmi-semmit nem érez az ember). mintha egyszerre nem érzett volna semmit, s mintha belülről egyszerre zokogott volna. de végig kemény volt. a végén Nikivel mi is odamentünk. de nem jött ki egy szó sem a számon. álltam szinte némán, valamit suttogtam, de én se értettem s Tibi bácsi azt mondta, hogy tündérem, s ő szorította meg az én vállaimat. erős volt... a végén már csak a rengeteg csokor maradt. mindegyiken, hogy 'fájó szívvel búcsúzunk', s aztán megláttam egy koszorút, tele vörös rózsákkal. a két szalagon: "a párod" s "hiányzol". Valahogy nem megy feldolgozni ezeket a szavakat. 'nincs jól, s nem megy el orvoshoz, találtak valamit, de az eredményre még várni kell, egyszerűen csak biciglizik a haverokkal, s csak egy hajszálon múlt a kanyar, leesett a csillár tisztítása közben s beverte a fejét...' "egy fuvallat csak a létünk" az emberek rákosak lesznek, autóbalesetet szenvednek s bármi. bármi és meghalnak. mint a pitypang a mezőn. jön egy pici szellő, s már repíti is a szirmait... S nem tudják, hogy mennyire szeretem őket, hogy mennyire fontosak nekem, hogy ők az életem részei, hogy nem akarom őket elengedni... (s valahogy sírni volna jó, siratni fuvallat-létünk, siratni önmagam). S tudom, hogy csak az ajtómat kellene kinyitnom. hogy az Úr Jézus szeretné begyógyítani a félelem-sebeket. Valahol hallom, ahogy mondja: "majd én vigyázok rájuk. tedd csak a kezembe, nálam sokkal nagyobb biztonságban vannak. neked túl nagy teher. s egyszerűen nem is vagy rá képes. nem tudod megvédeni őket. de bízz bennem. majd én vigyázok rájuk. s őrá is fogok vigyázni..." Köszönöm, drága Uram!