"Folyamat. Az életben olyan sok minden folyamatszerűen van meg. S egyáltalán nem mindegy, hogy ebben a folyamatszerűségben szeretek-e valakit, vagy pedig mindig csak a pillanatszerűségben szeretek és várok el esetleg a társamtól valamit. Például amikor valaki gyászol. A gyász az egy folyamat, és ebben a folyamatban hogyne volna lehetséges az, hogy valamikor egészen rabul ejt a szomorúság. A veszteség egészen kifacsar engem. S abban a pillanatban szinte meg se tudom mondani, mi az én reményem. Hogy egészen elszakítva érzem magam Istentől. De a gyász, az egy folyamat. És ha tudom, hogy folyamat, akkor el tudom fogadni, hogy van egy ilyen része is. Akkor ez elfogadható. S magamtól is s egy másiktól is, aki éppen gyászol, nem várom azt, hogy a gyásznak mondjuk ezekben a mélységeiben éppen engem erősítsen meg a reményeimben, s úgy szeressen engem, mint mondjuk akkor, amikor éppen nem gyászol. Ha a kettőnk kapcsolata is egy folyamat, akkor abban nagyon sok helyzet és pillanat elfogadható, mintegy folyamatnak a része." ¤ "...éppen azokban a kapcsolatokban, amelyekben bízik. És tudja, hogy azok talán el bírják hordozni, hogy ő most undok vagy beszólt vagy csúnyán szólt oda valakinek." ¤ "Folyamat, s ezért ezek az állomások s helyzetek elfogadhatók tudnak lenni, s részei tudnak lenni a szeretet-kapcsolatnak." ¤ "Annak van ott az ideje..." ¤ "De nagy dolog az, hogy lehet hosszan is szeretni, nemcsak röviden. S amikor hosszan szeretünk, abba nagyon sok minden bele tud férni."

http://www.palferi.hu/Szentbesz%C3%A9dek_2011-2012