"..megérted .az őszi fák beszédét, amelyek csodálatos pompát öltenek magukra, miközben a halálra készülnek. Az őszi levelek bíbor színe a kereszt jele. Majd eljön a tél, amikor a hó mindent fagyott némaságba zár. A fák olyanok lesznek, mint a csontvázak, a felszín alatt azonban csodák történnek. Elérkezik a tavasz, és a rejtett csodák egyszerre kipattannak - gyenge hajtások, dagadó rügyek, zöld és pirozs varázs, ahol előző nap még minden olyan reménytelennek látszott. A rekettye sárga virágai egyenesen a múlt évi tüskékből feslenek ki... Ha a levelek nem szakadnak el a fától, hogy lehulljanak, elszáradjanak, ha a fa nem vállalná, hogy hosszú hónapokig csupaszon álljon, nem támadna belőle új élet, nem fakadna rügy, virág, gyümölcs, mag, és nem jöhetne az új nemzedék." (Lilias Trotter)

"... ha a búzaszem nem esik a földbe, és nem hal meg,
egymaga marad,
de ha meghal, sokszoros termést hoz."
(Jn 12,24)