"Ha tavasszal kimegyünk az erdőbe, azt látjuk, hogy az akácfán tövisek vannak, göcsörtös ágak. Ám hiába megyünk neki láncfűrésszel, faragófejszével, hogy ebben lennie kell nektárnak, hiába faragjuk, vágjuk, szúrjuk – nem jön ki semmi. Ha azonban ugyanezt a fát a tavaszi eső megöntözi, a nap megmelengeti, magától kivirágzik. Tavaly Magyarországon több mint százezer tonna akácmézet gyűjtöttek össze a méhek. Napfényből, szeretetből. A kudarcok, sebek odáig tudnak juttatni valakit, hogy begubózik, s ilyenkor könnyen elutasítóvá válhat, talán gonosszá is. Tövisek nőnek rajta. Azt gondolom, ilyenkor nem tehetünk mást, mint hogy jó meleg tavaszi esőként megöntözzük, és megteremtjük azt a miliőt, amelyben ki tud virágozni. Csak ezt tudom ajánlani, nem hiszem, hogy lenne más, tudományosabb megoldás."