Egy új példaképre találtam: Ranschburg Jenő gyermekpszicsológus. Egész véletlenül kezdtem el nézni reggel egyik videóját, s azóta szinte abba sem bírom hagyni. Nagyon szeretem amit mond, s ahogyan mondja:).

"Ildikó, nekem sietnem kell, mert nem vihetem magammal azt, amit tudok." ¤ Rengeteg könyvet írt, előadásokat tartott, tanított, levelekre válaszolt, sőt gyermekverseket is írt. (majd leírom az egyik versét is, nagyaon aranyos:))

¤¤

egy intejú után Ranschburg Jenőről: "Döbbenet volt szembesülni azzal, hogy a mindenkinek segítő, tanácsokat adó, nagyon józan, nagyon okos, nagyon karizmatikus pszichológus egy nagyon nehéz gyermekkort végigélő ember. Elmesélte nekem, hogy 9 éves korában (1944-t írunk) édesanyjával együtt hajtották végig az óbudai téglagyárhoz, a nézőközönségből előpattant egy fiú, s őt, aki lemaradt, mint egy 9 éves kisfiút, aki fél is, meg nem is tudja, mi történik, csak megy, odarohant hozzá valaki, s belerúgott. S akkor azt mondta nekem a Tanárúr: „Annak a rúgásnak a helye még mindig ég, de megtanultam nem gyűlölni.” És elmagyarázta, hogy mért nincs benne gyűlölet, elmagyarázta, hogy őt gyermekkorában olyan félelmetesen erős szeretetburokkal vette körül az ő édesapja és édesanyja, amin nem tudott 1944 borzalmai. S ez egy üzenet volt, hogy higgyék el, kedves szülők, hogyha ezt a szeretetburkot ki tudjuk építeni, életreszóló védelmet tudunk adni."