"S egyszer, mint a tiszta hold a vízen,

Mélyeimnek mormoló vizéből
Fölmerült az Élő Isten arca.
Hírnököt nem járatott előre,
Fullajtár sem harsonázta jöttét:
Nem mehettem hódolón elébe.
Még csak nem is kopogott az ajtón,
Még sem rezzent léptein a padló,
Meg sem lobbant mécsem lángja tőle.
Halkan, halkan, mint beteg fiúnak
Ágya mellé simul édesanyja,
Úgy az Isten: csak hogy egyszer itt volt.
Ráismertem: ez a dajka két szem
...
Mintha mindig itt lett volna nálam,
Mintha most már itt maradna mindig!
Mintha most már itt maradna mindig!
(Sík Sándor: Isten érkezése)