:)

"S ha Te is egyszer-másszor szomorú leszel, s hasztalanul jársz-kelsz az emberek között, a szomorúságodon nem segít senki, és úgy érzed, mintha valami nagy-nagy súly ülne a lelkeden, és napról napra jobban belefáradsz, s talán már azt is hiszed, hogy nem bírod tovább: egy este szökj le titokban a tóhoz. (...) Ha szomorúságoddal a tó partján megállsz: olyan kék lesz a víz, mint még sohase volt. A legcsöndesebb szellő indulását meghallhatod, akkora lesz a csend, s ameddig ér a nádas: minden nádszál csak neked muzsikál akkor. (...) Hunyd be a szemed, ha látásod már nagyon gyönge lesz, akkor és egyszeribe látni fogod a madarak táncát bent a tocsogóban. És akkor, azon a csöndes estén maga a tó mesél neked tovább, folytatja ott, ahol én abbahagytam. És akkor a csöndes estén, Te elfelejted, egészen biztosan elfelejted, hogy szomorú voltál." (Wass Albert)

néha ilyen. majd elmúlik.

Nem is tudtam, hogy mennyire tudom szeretni az őszt. A gyönyörű színeket, a falevelek hullását, a forró italt, a tűz ropogásást. Mennyire szeretem a buszon ülve, sétálva a tájat nézni, s mennyire hiányzik az erdő. Hétvégén a saját szobámban aludtam, gyönyörű, új teás bögrét vettem, Anna kicsit mókázott, igazán szép mesekönyvből mesét olvastunk, aztán a sötétben saját kútfőből találtam ki valamit(a mindenfele kóborló kutyus története:)), s közben békésen ropogott a tűz a cserépkályhában. 

"I stopped asking God, where are You in all this? And I started asking God, will You reveal Yourself to me?"