"Van úgy, hogy találkozunk valakivel, talán sohase láttuk addig,

de alighogy rápillantunk, érdekel,

még mielőtt egy szót is váltottunk volna."

Petrőcz Mária: Ősz van

Beérett a termés
Gyönyörű ősz van!
Fénylik az október délután.
Beérett a termés,
nincs már gyümölcs a fán.

Ökörnyálból ezüst fonódik,
zizegnek a sárga levelek.
Gyönyörű ősz van!
Minden csendes, megelégedett.

A fák, a föld, a virágok
megadták, amit csak lehetett,
de mi megadjuk-e egymásnak?
Erre feleljünk, emberek!

... amikor egy filozófus-főorvos asszisztense voltam, megjelent nála

egy ember, két bottal, nyikorgó lábakkal, szinte vonszolva magát.

Amikor elment, a főorvos így fordult hozzám: - Elmondom a történetet.

Huszonhat éves korában, szerelmi bánatában a vonat elé vetette magát.

Az ugrás rosszul sikerült, nem halt meg, de a vonat mindkét lábát tőből levágta.

Most - ahogy észrevehetted - műlába van, lektor egy könyvkiadónál,

megnősült, két gyereke van, boldog családapa.

Két lábbal nem kellett neki az élet.

Lábak nélkül szeret élni.

Ezt magyarázd meg nekem, te pszichológus!

Hát igen.

Ecce homo!

Ilyen az ember.

Péter megtagadja a Mesterét. Ennyire gyáva.

S vállalja érte a kereszthalált is. Ennyire bátor.

Az ember lelke varázslatokkal van tele.

(Popper Péter)

A gyerekszoba sarkában egy hintaló hevert.

Sok éven át kedvenc játéka volt a gyerekeknek

és bizony elhasználódott, alaposan tönkrement.

Kopott barna bőrén számos lyuk tátongott,

farkát is jól megtépték a gyerekek.

Egy napon új plüssnyuszit kapott a gyerekszoba.

Meglátta a hintalovat a sarokban és így szólt:

„Hogy nézel ki? Ki bánt így el veled?”

„A gyerekek” - felelte a hintaló-

„állandóan játszottak velem.”

„És nem tiltakoztál ellene?” - kérdezte a nyuszi -

„milyen gyönyörű lehettél valamikor, de most!”

„Egyáltalán nem az a lényeges, milyenek voltunk valamikor.

Egy a fontos, mennyire használunk másoknak,

mennyire merjük szétajándékozni önmagunkat!

Ezáltal válunk igazán önmagunkká!” - vágott szavába a ló.

„Nem okozott ez neked fájdalmat?” - faggatta a nyuszi.

A hintaló bólintott. „Néha bizony nagy fájdalmat jelentett.

De gondold csak meg:

mindegyikünk mások javára született a világra!

Az a feladatunk, hogy a mások hasznára legyünk

és merjenek a gyerekek játsszanak velünk!”

„És mondd, valóban elégedett vagy?” - kérdezte

tovább a nyuszi, de a hintaló már nem felelt,

csak csendesen mosolygott magában.