Uram, Jézus Krisztus, megváltó királyom! Kereszthordozásod, szenvedésed és

halálod tanúja szeretnék lenni, ezért Téged szemléllek ma , Nagypénteken,

kereszthalálod napján.

Először a kezeidet nézem.

A te megkötözött,sebzett, átszegezett kezeidet. Milliók kezét látoma te kezedben.

Látom a munkanélküli családapa kezét, aki üres kézzel tér haza és semmit sem

tud adni családjának. Látom a kemény munkától vérző munkáskezeket is.

Látom a katonák fegyvereket tartó kezét, a megsemmisítő, pusztító és ölni

kész kezeket. Látom a koldusok alamizsnát kérő kezét, a gyermekek

segítséget kérő kezét és az éhezők könyöradományért nyúló kezét.

Látom a zsugori ember összeszorított markát. Látom a felindult ember pofont adó kezét.

S látok erőszakos kezeket, melyek megragadnak vagy fellöknek másokat. Látom a

szenvedélybetegek reszkető kezét, amely a cigaretta, az alkohol vagy

a kábítószer után nyúl, s látom a testi betegségben szenvedők elgyengülő kezét.

Látom a halál felé közeledők gyenge, erőtlen, elernyedt kezét. Ugyanakkor más

kezeket is látok a Te kezedben, Uram. Látom az adományt osztó kezet,

a segítséget nyújtó kezet, az elesettet felsegítő kezet. Látom a családapa kenyeret

megtörő kezét. Látom a pap eucharisztiát megtörő kezét. Látom az édesanya beteg

gyermekének homlokára tett kezét, s az anya gyermekét simogató kezét. Látom, amint

a szerelmesek egymás kezét fogják. S látok áldást adó kezeket, keresztet magasba emelő kezeket.

Aztán a lábaidat szemlélem, Uram.

A Te sebzett, vérző, átszegezett lábaidat, amelyek már egyetlen lépést sem

képesek tenni, s amelyekkel már nem kell tovább menned a keresztúton.

S látom azokat is, akik lábbal tiporják mások jogait. Látom azokat, akik sárba

tapossák mások becsületét, s akik földre tiporják a gyengéket. Látom a kedvetlenek,

a kételkedők, a csüggedők és a reményvesztettek lábát, akik már nem képesek újabb

lépést tenni abba az irányba, hogy kijussanak nehéz helyzetükből. Látom a bénák

mozgásképtelen lábát, látom az amputáltak lábának csonkját. Látom a menekültek

lábát, akik kénytelenek elhagyni hazájukat. Látom a menekülő lábakat, amelyek

nem állhatnak meg egy pillanatra sem, s látom üldözőik rohanó lábát is. Látom

a menkülttáborokban és szükségszállásokon évekig tengődők piszkos, sebes lábát.

Látom az úton lévők mindig siető lábait. Látom a félrelépők lábát, akik elhagyják házastársukat.

Látom a rossz úton járók lábát, s azokét, akik már nem képesek megállni a lejtőn.

Látom a tanácstalanok és tétovázók bizonytalan lépteit. S látom a maguk lábán

megállni nem tudó szegényeket is. Ugyanakkor látom a mások segítésére igyekvő

lábakat is. Látom a nehéz munkában helytállók lábát. Látom a házastársakat,

akik megvetik lábukat a sziklán, a biztos ponton a válság napjaiban.

S látom a megtérés útjáró lépők lábát.

És most az arcodat szemlélem, Uram,

amelyre a töviskoszorú okozta sebekből vér patakzik. Arcodban látom az álarcot viselőket,

akik eltakarják igazi arcukat, s elrejtik bűneiket. Látom azok hiú arcát, akik plasztikai

műtéttel igyekeztek arcukat "szebbé" tenni. Látom az arcátlanul hazudozók és

gazemberek arcát is. Látom az arcnélkülieket. Látom a símaszkos betörők arcát. Látom

az arcukat eltakaró randalírozókat, s látom a rohamsisak mögötti rendőrarcokat.

Látom az éhezők beesett arcát, a betegek sovány arcát. De látok örömtől

sugárzó arcokat is, természetes szépségüket megőrző női arcokat és ártatlan

gyermekarcokat. Látom a szerelmesek boldog arcát. Látok egymásra mosolygó arcokat,

s egy irányba, egy cél felé néző arcokat. Uram, a te isteni arcod, amely egykor

véres nyomot hagyott Veronika kendőjén, ma sok ember arcán tükröződik vissza.

S végül a szívedet szemlélem, Uram.

A Te lándzsával átszúrt szívedet. Látom a megcsalt vagy elhagyott

házastársak sebzett szívét. Látom azokat, akiknek egy-egy csalódás

nagy szívfájdalmat okoz. Látom a megkérgesedett szívűeket,

akikben már nincs részvét mások iránt. Látom a felelőtlen szívtiprókat,

s azokat, akik szívtelenül megtagadják a segítséget a rászorulóktól. De látom a szíve

alatt gyermeket hordozó kismamát is. Azokat, akik kitárják szívüket embertársaik felé.

Látom azokat, akik meg szeretnék őrizni szívük tisztaságát és a bűntelen életre törekszenek.

Látok nemes szívű embereket. Látok irgalmas szívűeket, akik mindenkor készek

a megbocsátásra.

Uram, ölelj át minden embert karoddal és vezesd a mi lábainkat,

hogy a te utadon járjunk! Segíts minket, hogy fájdalmas és

dicsőséges arcod vonásait hordozzuk arcunkon!

Uram, ölelj minket a te megváltó szívedre!

(Horváth István Sándor)

Indulnom kell

Beléptünk a nagyböjt utolsó hetébe, Virágvasárnappal elkezdődött a nagyhét. E napon Jézus jeruzsálemi bevonulására emlékezünk, amely eseménnyel kezdetét veszi Jézus szenvedése, s keresztútja. Érdemes elgondolnunk, hogy milyen volna, ha mi is részt vennénk a cselekményben. A közelgő ünnepekre mi is elzarándoklunk a fővárosba, Jeruzsálembe. Mindenhonnan érkeznek az emberek, igen nagy tömeg idén is, mint minden esztendőben. Talán nem lesznek zavargások, s nem tör ki egy lázadás a rómaiak ellen. Talán nyugodtan eltelnek ezek a napok, s az ünnep után békével hazatérhetek. Elfárasztott az út, a hőség szinte elviselhetetlen, leülök, pihenek egy kicsit a kapu árnyékában. De mi ez a hangos kiáltozás? Honnan jön ez a hullámzó tömeg? Jön a názáreti Jézus - kiáltja valaki, s talpra ugrok, mert a végén még eltaposnak. Igen, ő a Próféta, a Messiás - kiáltja egy másik ember. Egyre csak közeledik a hangos tömeg, s már érthetően hallom, hogy mit kiáltoznak: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Ilyen éljenzés, ilyen ujjongó öröm még sosem volt az ünnepeken. Mindenki Jézust élteti. Igen, mindjárt itt vonul el előttem. Hallottam, hogy milyen rendkívüli csodákat tett, s mily' nagyszerűen tanít, de még sosem láttam őt. De melyik lehet Jézus a hatalmas tömegben? Biztosan ő lesz, aki annak a szamárnak hátán ül. Sokan lombos faágakat tesznek elé azt útra, egyesek pedig még a ruhájukat is elé terítik az út porába. Nem egészen ilyennek képzeltem el egy királyi bevonulást, de biztosan ő lesz az. A tömeg egy pillanatra sem áll meg, gyorsan sodródik befelé a városba. Milyen hangosan éltetik őt! S milyen barátságosak hozzá! Milyen szelíden mosolyog mindenkire! Egy pillanatra most találkozik a tekintetünk. Csak egyetlen pillanatra, hiszen nem akar megállni a megkezdett úton. S nem is tudná megállítani senki. Továbbmegy, s vele a hatalmas embertömeg. Lassan elhalkul a távolodó nép kiáltozása, magamra maradok az út mentén, végre pihenhetek egy kicsit....Talán nem haszontalan ily módon felidéznünk az egykor történteket, s a nagyhét kezdetén érdemes elgondolkoznunk azon, hogy Jézus értem is végigjárta szenvedés keresztútját. Nem dicsőséges királyként vonult be a városba, hanem békét hozó szolgaként, Isten szolgájaként. Tudta, hogy a most megkezdett úton nem fordulhat meg, mert akkor nem teljesítené az Atya akaratát. Nem fordulhat vissza, de egyszer visszafelé jön majd ugyanezen az úton. Azon az úton, amelyen most bemegy a városba, néhány nap múlva kifelé fog jönni. Akkor is nagy tömeg fogja majd kísérni. Akkor is lesz kiáltozás, de nem éljenzés. Akkor már senki sem fogja elé teríteni ruháját az útra, amikor a kereszt alatt a porba roskad. És én akkor is ott leszek az út szélén, s ismét találkozni fog tekintetünk. De akkor már nem fog előttem elhaladni a tömeg közepén. Akkor már nem szemlélhetem kívülállóként útját. Akkor már nekem is indulnom kell nyomában. Hiszen meghív, hogy én is hordozzam életem keresztjét. Az Úr meghív, hogy részesedjek szenvedésében, mert részesíteni akar engem a feltámadás örömében is.

(Horváth István Sándor)