Olvasok egy könyvet:.Remarque-tól az ...és azutánt.

Ez a Nyugaton a helyzet változatlannak a második része.

Istenem, annyira szomorú.Fiatalok, akik oly korán találkoztak a halállal.

Tizenévesek szemszögéből írja le, hogy milyenek voltak a hosszú évek a lövészárokban,

hogy mennyi fájdalmat viseltek el,hogy hogy megkeményedtek, megkérgesedtek,

hisz talán máshogy nemigen bírták volna ki.Látva a bajtárs halálát,

akinek az iskolapadban lett volna a helye, miközben a futballmeccsről vagy a széplányról mesél lelkendezve.

Vagy a szántóföldön, miközben segít az apjának a szántásban, s szikrázik a nap s ő gyönyörködhet a tájban.

Vagy a szeretője karjai között a szénakazalban...Vagy bárhol...De nem Nyugaton...

Néhány idézet:

"...Így vonulnak előre lépésről lépésre, betegen, félholtra éhezve,

munició nélkül, gyér századokban s a szemükön látszik,

hogy még mindig nem értenek semmit

- az alvilág szökevényei marsolnak vissza az élet felé."

(hazatérés a háborúból)

" Fölrezzenek és visszanézek- bajtársaim a hátam mögött hordágyakon fekszenek

s még egyre kiáltoznak. Béke van és nekik mégis meg kell halni..."

"A kantin és az őrség közt állunk, több helyre nincs szükségünk.

A körülöttünk lévő nagy, üres terület szomorú emlékeket ébreszt föl.

Sok, sok láthatatlan sor áll ott- a halottak."

( az utolsó eligazítás)

Vajon mért kellett elmenniük?Miért nem térhettek haza a feleségekhez,

a kis vörös hajú gyerkőchöz, a féltésbe beleőszült anyukához vagy a szinte szótlanná vált édesapához?

"Micsoda bolondságok ezek-mondom-, virág, meg miegyéb-minek az?

Hiszen nem olyan nagy eset-mit sírsz, anyám?

- Hát itt vagyok megint- a háborúnak vége-

ezért csak nem kell sírni...S csak ekkor veszem észre,

hogy magamnak is sósan szaladnak a számba a könnyek."

" Közben meglátom az ágy lábánál hálóing lóg.Ezt már alig ismerem.

Fölveszem.S egyszerre, miközben esztelenül, dideregve ráhúzom a testemre,

erőt vesz rajtam valami érzés, megtapogatom a takarót, belevájom magamat a párnába,

magamhoz szorítom, egészen belefúrom a fejemet- a párnába,

az álomba, a visszakapott életbe s csak ezt az egyet érzem, semmi mást:

itt vagyok, meg vagyok, élek!"

" Mielőtt katonák lettünk ezek az épületek fogták körül egész világunkat.

Aztán a lövészárok lett a világunk.Most ismét itt vagyunk.

De ez nem a mi világunk többé.

A lövészárok erősebb volt."

(a régi iskola mellett)

"...Henze agyonlőtte magát, amikor megtudta, hogy gerincsérülése miatt egész életre tolókocsihoz van kötve.

Ez érthető: legjobb futballistánk volt."

Istenem, milyen egyszerű szavak vannak a mondatban és mégis milyen súlyos terhet vonszolnak magukban,

mennyi fájdalom van benne...És talán vád az egész világ számára...

" Helmuth Reinersmann szakítja félbe, aki az Yser mellett a legerősebb tűzben hozta hátra

sebesült fivérét s holtan tette le a kötözőhelyen."