Kicsit szomorú vagyok. Azt hittem, a kedvenc könyvem lesz. Életem első hátizsákos túráján vettük Bécsben, egy kis eldugott boltban. Lou egy pici kávézóban dolgozik, nagyon szereti a munkáját. Szereti a kicsi város biztonságát, ahol lakik, szereti a vidám, mindig zajos családját. Aztán bezárják a kávézót. Will szereti az életét. Nagyon gazdag családból származik, gyönyörű barátnője van, fiatal kora ellenére sikeres cégvezető, és imád utazni, ízeket kipróbálni, kihívások elé állni, nyerni. S aztán történik a baleset. Nyaktól lefelé lebénul, soha többé nem tud felállni, s egész élete a tolókocsihoz láncolódik. A rengeteg műtét után haza kell költöznie, a csendes kisvárosba, a szüleihez. Utál mindent. A kis várost, a soha vissza nem kapható függetlenségét, a szüleit, a helyzetet, s legfőképpen önmagát. Senkivel nem találkozik, soha többé nem hagyja el a házat, s óriási, áthatolhatatlan falakat épít maga köré. Így kerül hozzá a vidám természetű, kissé bizonytalan Lou. Az első találkozás borzalmasan sikerül: az édesanyja kinyitja az ajtót, Lou meglátja Willt, tolókocsiban ülve, óriási, bozontos szakállal s ápolatlan hajjal, aki érthetetlen és ijesztő hangon ordibál, s folyik a nyála. Hamarosan kiderül, hogy csak megjátszotta az egészet, de az első hetek kiállhatatlansága, fájó megjegyzései miatt Lou utálja a munkáját. Aztán lassan megtörik a jég. Egy-egy szót szólnak egymáshoz, Will észrevétlen figyelmes lesz Lou irányában, és nagyon sok idő után valamin elneveti magát Will Lou társaságában. A többiek a baleset óta egyetlen mosolyt sem láttak az arcán. Hosszú idő után megengedi Will, hogy Lou megborotválja s levágja a haját. Will hideg stílusa mindig megmarad, de lassan megszereti a lányt. Willnek van rendes ápolója, aki tornáztatja, és fizikálisan ápolja, Lout inkább azért vették föl, hogy valaki legyen Will mellett. Az első este, hogy a hóvihar miatt az ápoló, Nathan nem tud jönni, a szülei elutaztak s Lou ott tölti az éjszakát. Megmosdatja, s látja a rengeteg sebet az egész testén, érzi, hogy noha valamikor mennyire izmos lehetett, mennyire lefogyott az egész teste. S látja a máskor mindig takaró alatt levő kezét, melyen egy beforrott, de mindig megmaradó óriási vágás áll. Később kiderül, hogy Will első öngyilkossági kísérletének az eredménye. Egy másik nap, amikor beteg lesz. Willnek nagyon sokszor van nagyon erős fizikai fájdalma, fertőzések, s szinte bármi miatt kórházba kerülhet, olyan veszélyes rá nézve. Lou bizonytalansága, hogy mit csináljon, a fiú először egy szót sem szól nagyon erős fájdalmairól, s csak később veszi észre, hogy a fiú egész teste tiszta verejték,s hogy a szeme lázban ég. Az első alkalom, hogy kimennek az udvarra, és egy kicsit szótlanul ülnek a napsütésben. Will apró ajándékai Lounak, s ahogy meglátja benne, hogy milyen különleges lány. Lou szinte soha nem hagyta el a várost, soha nem volt külföldön, s annyi mindent nem próbált ki, ami a gazdag Will életében természetes volt. Will szeretne neki segíteni, hogy a lány (is) kilépjen a saját bezárt világa mögül. Ezért engedi magát rábeszélni a lánynak, hogy elmenjenek együtt egy  komolyzene koncertre. Az első alkalom, hogy Will kórházon kívül máshová utazik a betegsége óta. Will fél elhagyni a házat, Lou fél ilyen helyre menni. S nagyon jól sikerül. Lou szinte libabőrős lesz, mikor megszólal a zene. Willnek megjelenik valami öröm a szemében, amikor ezt látja, s egy rövid ideig el tud merülni a zenében, s annyi mindent el tud felejteni. S aztán valahogy beindul az egész. Soha nem mondanák el egymásnak, de szeretnek együtt lenni, s akármennyire is mogorva Will, várja reggel a lány érkezését. Lou sokkal határozottabb lesz, elkezd könyveket olvasni, Willel beszélgetnek róla, s mindig kérdezi a saját véleménye után. Aztán egy beszélgetés, amikor Lou meghallja Will "rideg" édesanyját beszélgetni a messziről hazautazott lányával. A lány sír, hogy nem lehet igaz. Will többször akart öngyilkos lenni, és a szülei végül beleegyeztek (micsoda küzdelem zajlik le az ember lelkében!?), hogy fél évet "kapnak". s aztán elutaznak Svájcba egy klinikára, ahol megengedett a "Sterbehilfe". Lou nem akar hinni a fülének. utálja az egészet. a helyzetet, amibe került, s az okot, amiért felvették (hogy "felügyelje" Willt, s hátha mégsem teszi meg) Azt kívánja, bárcsak sohase ismerte volna meg őt. S aztán mégis ott marad. mégis elhatározza, hogy mindent megtesz, hogy Will meggondolja magát.

*

"Az emberek millióinak pedig azért kellett meghalniuk,

mert kevesen térdeltek le az út porába."

*

"Alig telt el néhány hét, megjelent a „veszteséglista” és az első sebesültek.

Sűrű oszlopokba állottak a nevek. Ki meghalt, ki megsebesült.

De hiszen ez természetes a háborúban.

Arra alig gondoltunk, hogy minden név mögött egy élet, feleség, gyermekek,

szülők, jegyesek, álmok, tervek, egy-egy kicsi világ áll,

és most a láthatatlan ólomdarabkától minden összeomlott.

Akkor még nem tudtuk, hogy minden emberben egy világot lőttek le,

és minden sírral egy darab föld pusztult el az országból."

*

"Az ég és az emberek sírtak…

És én- mit csináljak?- velük sírtam.

A Megváltónak is nehéz megváltónak lenni…"

*

"A háborút előbb minden ember külön-külön önmagában veszítette el."

*

"Mellemre hullanak a szegény emberek, az árva hontalanok, testvértelelenek,

kik a sok földön járástól máris félig földdé váltak, a sok nélkülözés eltorzította,

s csak a könnyek mutatják, hogy még emberek…"

*

"A háború tovább pusztított, és irigyeltük azokat, akik meghalnak.

Mert meghalni könnyebb, mint élni és- mégis mindennap meghalni."

*

"Az idegsokkos reszket, s ahogy lerogy a földre,

a testét körülvevő füvek, virágok azonnal vele remegnek."

*

"Az idő is olyan fátyolos, borongó, szomorú volt.

Vajon milyen lehet most a Jóisten arca?..."

Olvasok egy könyvet:.Remarque-tól az ...és azutánt.

Ez a Nyugaton a helyzet változatlannak a második része.

Istenem, annyira szomorú.Fiatalok, akik oly korán találkoztak a halállal.

Tizenévesek szemszögéből írja le, hogy milyenek voltak a hosszú évek a lövészárokban,

hogy mennyi fájdalmat viseltek el,hogy hogy megkeményedtek, megkérgesedtek,

hisz talán máshogy nemigen bírták volna ki.Látva a bajtárs halálát,

akinek az iskolapadban lett volna a helye, miközben a futballmeccsről vagy a széplányról mesél lelkendezve.

Vagy a szántóföldön, miközben segít az apjának a szántásban, s szikrázik a nap s ő gyönyörködhet a tájban.

Vagy a szeretője karjai között a szénakazalban...Vagy bárhol...De nem Nyugaton...

Néhány idézet:

"...Így vonulnak előre lépésről lépésre, betegen, félholtra éhezve,

munició nélkül, gyér századokban s a szemükön látszik,

hogy még mindig nem értenek semmit

- az alvilág szökevényei marsolnak vissza az élet felé."

(hazatérés a háborúból)

" Fölrezzenek és visszanézek- bajtársaim a hátam mögött hordágyakon fekszenek

s még egyre kiáltoznak. Béke van és nekik mégis meg kell halni..."

"A kantin és az őrség közt állunk, több helyre nincs szükségünk.

A körülöttünk lévő nagy, üres terület szomorú emlékeket ébreszt föl.

Sok, sok láthatatlan sor áll ott- a halottak."

( az utolsó eligazítás)

Vajon mért kellett elmenniük?Miért nem térhettek haza a feleségekhez,

a kis vörös hajú gyerkőchöz, a féltésbe beleőszült anyukához vagy a szinte szótlanná vált édesapához?

"Micsoda bolondságok ezek-mondom-, virág, meg miegyéb-minek az?

Hiszen nem olyan nagy eset-mit sírsz, anyám?

- Hát itt vagyok megint- a háborúnak vége-

ezért csak nem kell sírni...S csak ekkor veszem észre,

hogy magamnak is sósan szaladnak a számba a könnyek."

" Közben meglátom az ágy lábánál hálóing lóg.Ezt már alig ismerem.

Fölveszem.S egyszerre, miközben esztelenül, dideregve ráhúzom a testemre,

erőt vesz rajtam valami érzés, megtapogatom a takarót, belevájom magamat a párnába,

magamhoz szorítom, egészen belefúrom a fejemet- a párnába,

az álomba, a visszakapott életbe s csak ezt az egyet érzem, semmi mást:

itt vagyok, meg vagyok, élek!"

" Mielőtt katonák lettünk ezek az épületek fogták körül egész világunkat.

Aztán a lövészárok lett a világunk.Most ismét itt vagyunk.

De ez nem a mi világunk többé.

A lövészárok erősebb volt."

(a régi iskola mellett)

"...Henze agyonlőtte magát, amikor megtudta, hogy gerincsérülése miatt egész életre tolókocsihoz van kötve.

Ez érthető: legjobb futballistánk volt."

Istenem, milyen egyszerű szavak vannak a mondatban és mégis milyen súlyos terhet vonszolnak magukban,

mennyi fájdalom van benne...És talán vád az egész világ számára...

" Helmuth Reinersmann szakítja félbe, aki az Yser mellett a legerősebb tűzben hozta hátra

sebesült fivérét s holtan tette le a kötözőhelyen."